Mondhatni, dilettáns vagyok az irodalomhoz.
Én inkább úgy fogalmaznék: érdeklődően félművelt. Nem félművelten érdeklődő.
Bevallom, iszonyatosan régen olvastam Az egri csillagokat, idejét sem tudom,
mikor forgattam a kezemben Az ember tragédiáját. Nem lenne időm pótolni azt,
amit oly hosszú időszak alatt elmulasztottam, és bizony, e felgyorsult, modern
világ nem is arrafelé irányítja az embert, hogy ideje és türelme lenne a házi
könyvtárat elolvasni. Még az egykori kötelező olvasmányokat sem.
De az utóbbi hónapokban, sőt, inkább az
elmúlt év folyamán azon kaptam magam rajta, hogy egyre inkább érdekel az
irodalomtörténet. Először Nemeskürty István összefoglaló művét vettem ki a balassagyarmati
könyvtárból, átrágtam magam mind a két köteten, és közben gondolkoztam,
elemeztem, szintetizáltam. Ezt követte Szerb Antal. Őt már szabályszerűen
faltam. Most pedig Németh László-tanulmányokba mélyedtem el. Amit újból Szerb
Antal fog követni.
Ezeken az elmélyedési állomásokon
eltöprengtem, a menet közben megfogalmazott gondolatokat érdemes lenne
megosztani is az emberekkel. De vajon kikkel? Hát persze, a diáksággal. Persze
nem tudhattam előre, hogy e középiskolás generáció mennyire lenne vevő a
témáimra, de próba-szerencse, lutri alapon belevágtam a küldetésbe. Janus
Pannonius és a magyar irodalom kezdeti kapcsolatai Európával. Ez volt az első
előadásom címe, április elsején, a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola
diáknapján. Aztán ugyanezt elmondtam a salgótarjáni Táncsicsban is. Kicsit más
az érzés, mintha olimpiatörténetről diskurálnék, kevés a rutinom, de talán a
téma egyedisége, az egész irodalom sajátos, nem hagyományos megközelítése miatt
is lehet ennek folytatása.
***
A címben feltett kérdés felettébb
gondolkodásra ihletett. Egyik kedves kollégám és barátom, maga is irodalomban
jártas férfiú említette nekem az imént, hogy nemrégiben különös vitába
bonyolódott egy gyakorló magyartanár hölggyel, aki kijelentette: egy irodalmi
alkotásnak kizárólag a szövege a lényeges, és a keletkezési körülmények semmit
sem számítanak. Ha ezzel a véleménnyel egyetértenék, kutyafülét sem érne a
fentebb megfogalmazott rendhagyó órás ötletem. De a kedves tanár néninek nincs
is igaza. Pontosabban, ha azt a szemléletet vizsgáljuk, aminek lényege az
irodalmi alkotók tökéletes elszeparálása, és pusztán a formai elemzés
szükséges, lehet, hogy akadna olyan intézmény, ahol kedvesen fogadnák. De ezt
az iskolát nem ezen a földkerekségen működtetik.
Én magam, úgy vélem, lehetetlen
különválasztani szerzőt, történelmi-társadalmi hátteret, ihletet, és a mű
születési körülményeit. Persze e tekintetben tényleg nem az a fontos, hogy
például Ady Endre egyes remekbeszabott költeményeit hányadik liter vörösbor
elfogyasztása után, hány centiméteres rövidségű ceruzával, és melyik kocsma
asztalára dőlve fogalmazta meg. De a hátteret kizárni nem szabad, sőt bűn.
Tessék csak becsukni most a szemeket, és
elképzelni a helyzetet. Egy teljesen lakatlan szigetre csöppenünk, totális
amnéziában, írni-olvasni ugyan tudunk, de agyunkból minden egyéb kiszállt, kik
és mik vagyunk, és történetesen ott áll előttünk a Szabó Ervin Könyvtár
könyvállománya. Megtetszik nekünk a Mikszáth név, levesszük a polcról A fekete
várost, és lapozgatni kezdjük. Olvasunk idegenül hangzó országról, képtelen
neveket bogozgatunk, fogalmunk sincs arról mit is jelent a bíró vérének
területszerző joga, satöbbi... Vajon megértenénk ezután mi fán is fütyült
Mikszáth, mikor ezt a témát választotta, mi több, remek történetként kifaragta?
Persze, hogy nem. De Balzac Szamárbőre sem érthető a francia polgárosodás
kurtaságainak akár csak sekélyes ismerete nélkül, nem beszélve Dickensről,
Thomas Mannról, vagy József Attiláról.
Egyszóval igenis fontos, hogy a középiskolás
korosztály előtt tágabb környezetbe, szélesebb látókörbe helyezzük az irodalom
örökbecsű alkotásait. Talán ez az elmélyülés, talán ez a tágabb keresztmetszet
gondolkodásra készteti azt is, aki eddig csak lecsupaszított módon közelített
lírához, prózához. Talán…
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése